Polgrmesteri Hivatal

Polgármesteri köszöntő

Pinter Lajos

Szeretettel köszöntöm “Gyümölcstermő szent Szada” weboldalán!

A szadaiak életében a főváros közelsége mindig meghatározó volt. A “gyümölcstermő” kifejezés is arra utal, hogy lakóinak megélhetését, egykoron, a budapestiek terményekkel való ellátása biztosította, ma pedig sokunk munkahelye a fővároshoz kötődik.

Szada természeti adottságai révén vonzó célpont lett mindazoknak, akik zöld övezetben, mégis egy infrastrukturálisan jól ellátott vidéken vágynak élni, amely az utóbbi években a lakosságszám ugrásszerű növekedését eredményezte.

Ez a létszám-gyarapodás nagy kihívás elé állítja a mindenkori képviselő-testületet, és az újonnan megválasztott testülettel és a Hivatal, valamint Intézményeink munkatársaival is minden nap azon fogunk fáradozni, hogy lépést tartva a mai kor kihívásaival, a település lakói folyamatosan érezzék, hogy lakóhelyünk dinamikusan fejlődik, értük dolgozunk.

Honlapunkat is fejleszteni fogjuk annak érdekében, hogy mind az idelátogató vendégek, mind pedig a lakosok minden olyan információhoz hozzájussanak, amire szükségük lehet. Visszajelzéseiket erre vonatkozólag köszönettel vesszük.

Búcsúzóul pedig fogadják tőlem szeretettel Deák Ferenc bölcs szavait, amelyek nekem is sokat jelentenek:
“De van egy hű barátom, kinek szava még a közvélemény szavánál is fontosabb előttem, kivel én soha nem alkuszom, mert parancsát szentnek tartom, s kinek neheztelését magamra nézve a legsúlyosabb csapásnak tekinteném, s ezen hű barátom: önlelkiismeretem.”

Üdvözlettel:

Pintér Lajos
polgármester


Utoljára frissítve: 2020 március 30. 13:35