Polgrmesteri Hivatal

Beszámoló a kérdőívekre adott válaszokról

A polgármester és a képviselő-testület kérésére áprilisban készítettünk egy felmérést Szada lakosságának körében, amiben megkérdeztük, hogyan érzik magukat jelenleg az emberek. Arról érdeklődtünk, hogy a járvány időszaka alatt mi hiányzik az Önök életéből, illetve arra is kíváncsiak voltunk, mire lenne leginkább szükségük. A válaszadók közel fele egy-egy családtagjának a közelségét hiányolta, mivel az unokákkal való találkozást, a szülőkkel, nagyszülőkkel való személyes kapcsolatot a telefonálás és videó üzenetek váltották fel. Idősek és fiatalok egyaránt várják, hogy újra közösségi életet élhessenek a barátaikkal időbeli és helyszíni korlátozások nélkül. A visszajelzések alapján a szociális háló gördülékenyen működik, a családsegítőre, családtagokra, szomszédokra sok esetben számíthatnak a rászorulók. Gyakran nem könnyű segítséget kérni, sok embert talán erre is tanít ez az időszak. Egyre többen tudnak ezekre a hetekre úgy tekinteni, mint egy jutalomba kapott pihenés időszakára a jól megérdemelt munka után. Köszönjük az önkormányzat dolgozói nevében a válaszaikat.

Ebben a hónapban egy képzeletbeli utazásra hívjuk önöket, történeteket gyűjtünk. Arra kérjük önöket, hogy idézzenek fel a régmúlt időszakból olyan pozitív kimenetelű történetet, amire szívesen gondolnak vissza, amiből erőt merítettek, hisz megtapasztalták a gondviselés erejét. Ha szívesen megosztják velünk és azt sem bánják, ha esetleg újságunkban vagy weblapunkon megjelentetjük, akkor küldjék el nekünk a szada@szada. hu email címre.


Utoljára frissítve: 2020 május 27. 14:07