Polgrmesteri Hivatal

HÉSZ-fórum: kritikák és javaslatok

Szada településrendezési eszközeinek – ezen belül a Helyi építési szabályzat – felülvizsgálati, átalakítási folyamatának részeként rendezett partnerségi egyeztetést lakossági fórum keretei között az önkormányzat szeptember 8-án. Az aktív részvétellel megtartott eseményen több javaslat is érkezett az eredeti hivatali tervezethez.

Még 2018-ban döntött az (előző) szadai képviselő-testület a településrendezési eszközök felülvizsgálatáról, korszerűsítéséről, illetve az ehhez kapcsolódó feladatok elvégzéséről. Ennek nyomán 2019 elején elindult az úgynevezett előzetes tájékoztatási szakasz, benne a 2019. június 6-én megtartott lakossági fórummal (hivatalosan: partnerségi egyeztetéssel) és az államigazgatási szervek véleményezésével.

Az egyeztetések során közel hatvan javaslat érkezett arra, hogy mely területeket milyen módon és hogyan kellene átalakítani, igazodva a megváltozott települési környezethez, viszonyokhoz. Ebből a hatvanból 43 igényelt testületi döntést, 5-öt településrendezési szerződéssel rendeztek, míg több időközben megoldódott (például az „egy ingatlan, egy lakás” elv rendeletbe foglalásával vagy változtatási tilalom elrendelésével).

A második, úgynevezett véleményezési szakaszban az előbb említett lakossági javaslatok, továbbá a képviselő-testületi döntések bedolgozásával összeállított tervezetet a képviselő-testület idei augusztus 9-i ülésén jóváhagyta az elkészült tervezetet, és az önkormányzat honlapján nyilvánosságra hozta annak érdekében, hogy a Szada területen élők ezeket megismerhessék és véleményezhessék.

A véleményezési szakasz során az egységes tervezetet egyfelől harminc államigazgatási szervnek kellett elküldeni, hogy megvizsgálják ezek szabályosságát – nekik szeptember 29-ig kell visszajelezniük –, másfelől a lakosság – szeptember 20-ig – ugyancsak kifejtheti erről az álláspontját, megoszthatja javaslatait az önkormányzattal.

Img 8620

A településrendezési eszközök elkészült tervezetét az elfogadás előtt véleményeztetni kell, ezért az önkormányzat lakossági fórumon egyeztetést tartott szeptember 8-án a Faluházban, ahol szinte meg is telt a színházterem érdeklődőkkel. Az eseményen előbb dr. Jenei László András törvényességi szakreferens tartott tájékoztatót a tanácskozás céljáról, majd Simoncsik Márta szadai főépítész, illetve Nemesánszky Ildikó településrendezési tervező és Szűcs Gergely közlekedéstervező ismertették az említett tervezet legfontosabb tudnivalóit, benne a legjelentősebb elképzelt változtatásokat.

A TT1 Kft. tervezőiroda a közlekedés terén szerepeltetett néhány módosítást, melynek hatására településünk a jövőben több pályázati lehetőséghez juthatna (például gyűjtőutak kijelölése). Meghatározták a Fenyvesligeti részen egy esetleges óvoda helyszínéül szolgáló területet, valamint az agglomerációs tervekhez szorosan kapcsolódó helyi kerékpárutakat tüntettek fel. Ezen ötletek és tervek megvalósulása nagyban függ az önkormányzat majdani pénzügyi lehetőségeitől, pályázati forrásoktól.  

Img 8625

A tájékoztatók után következtek a lakosok, akik több javaslattal – írásbelivel vagy szóbelivel – is éltek. Ezeket az észrevételeket négy nagyobb csoportba lehetett illeszteni. Az egyik a fenyvesligetieké, akik vaskos dokumentumcsomagot nyújtottak át dr. Jenei Lászlónak; az ő javaslatuk lényege, hogy szerintük az önkormányzati tervezet több ponton nem felel meg a hatályos jogszabályoknak, viszont megjegyzék, hogy melyekhez kellene inkább igazodni. A második csoport a tervezett új vagy módosított kerékpár- és autóútnyomvonallal kapcsolatos kritikák, illetve ezek megváltoztatását igénylő javaslatok voltak. A harmadik csoportba soroltak az új intézményi területeket (óvoda, bölcsőde) máshova helyezni kívánó észrevételek voltak.

Zárásként Pintér Lajos polgármester elmondta, hogy ezt a szeptember 20-ig tartó véleményezési szakasz során még várják az észrevételeket a muszak2@szada.hu címre. A jegyzőt helyettesítő törvényességi szakreferens tájékoztatta a résztvevőket, hogy ezen vélemények beérkezte után a javaslatokat összegzik és felkérik a tervezőket, amiket elfogadásra javasolnak, azokat építsék be a véglegesítendő tervekbe. Akinek véleményezését elfogadja a képviselő-testület a Helyi építési szabályzat és Szabályozási terv végszavazásán, azok nem kapnak személyre szóló írásos visszajelzést, akiét pedig elutasítják, azok számára írásban indokolják döntésüket. Amennyiben valamennyi törvényességi és szakmai ellenőrzés befejeződik és az országos főépítész is „áldást adja” a tervezetre, várhatóan a képviselő-testület ez év decemberében elfogadhatja az új HÉSZ-t.

Jenei László egy nagyon figyelemreméltó gondolattal zárta a lakossági fórumot: mint mondta, nincs olyan HÉSZ, amely valamennyi szadai polgár számára egyformán megfelelő, így a többség számára elfogadható helyi szabályozásra törekszik az önkormányzat.

Raffai Ferenc


Utoljára frissítve: 2022 szeptember 12. 13:22