Polgrmesteri Hivatal

Komoly hiányosságokat tárt fel az Állami Számvevőszék az előző önkormányzat működésében

Az Állami Számvevőszék Pest megyei önkormányzatok integritását vizsgáló jelentéséből kiderül: Szada Nagyközség előző vezetése komoly hiányosságokkal adta át a település irányítását a 2019 októberében megválasztott polgármester és a képviselő-testület számára.

Szada Nagyközség Önkormányzata tiszta képet kapott az előző, 2019-ig működött önkormányzat, a polgármester, illetve az akkori jegyző munkájáról abból, az Állami Számvevőszék január 29-én kelt jelentéséből, amelyben a Pest megyei települési önkormányzatok integritásának ellenőrzését foglalta össze. Az ellenőrzés 2020 februárjában indult, és kizárólag az azt megelőző éveket, abból adódóan az azt megelőző polgármester és a jegyző munkáját vizsgálhatta. Az ÁSZ komoly hiányosságokat tárt fel, amelyek Szada Nagyközség Önkormányzat jelenlegi vezetősége számára is nyilvánvalóvá váltak az elmúlt közel másfél évben, így azok kijavítása, az elvárható működés helyreállítása megindult, amely az önkormányzat kapacitásait 2020-ban nagyban lekötötte. A jogszabályi előírásoknak megfelelő 13 új szabályzat készült el az új önkormányzati Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló önkormányzati rendelet megalkotása mellett. 

Az Állami Számvevőszék 2016-2018. évben végzett integritás felmérését követően a közpénzek felhasználását vizsgáló szervezet megfelelőségi ellenőrzést tartott 2020 elején a korábbi felmérés során feltárt hiányosságokkal kapcsolatban. Az Állami Számvevőszék azt vizsgálta, hogy a polgármester és a jegyző kialakította-e a csalásmentes integritást biztosító alapvető feltételeket. Az ellenőrzés a tavalyi év februárjában hatályban lévő dokumentumokat érintette.

Mivel a 2019-es önkormányzati választások és az ÁSZ vizsgálata között nagyjából három hónap telt el, a jelenlegi önkormányzat kizárólag a megörökölt ügyekben és hiányosságok mentén kezdhette meg munkáját. A vizsgálat megkezdésekor jelentős részben az előző önkormányzat által hátrahagyott szabályzatokat tudta átadni az ÁSZ számára.

Kijelenthető, hogy a jelentésben is rögzített – korábbi évekhez köthető – hiányosságok azóta kijavításra kerültek. Szada Nagyközség Önkormányzata – az elmúlt másfél évnek megfelelően – elkötelezett az átlátható és törvényszerű működés mellett, és a jövőben is áll az ÁSZ rendelkezésre hasonló vizsgálat lefolytatásában.

Az ÁSZ jelentése letölthető az alábbi linkről:
https://www.asz.hu/storage/files/files/jelentes/2021/21018.pdf?download=true

Sz Jelents

Utoljára frissítve: 2021 február 02. 20:56