Polgrmesteri Hivatal

Közösségi együttélés szabályai: szükséges egy új rendelet

Magyarországon a helyi önkormányzatok önálló hatáskörben rendelkezhetnek a közösségi együttélés alapvető szabályairól, illetve azok elmulasztásának jogkövetkezményeiről. Bár Szadán már három és fél éve létezik hatályos szabályozás a témában, több meghatározó jelentőségű tényállást akkor sem vett figyelembe, és így nem is rendezett, vagy a tényállás túlszabályozottsága miatt már nem egyértelmű. Ennek megfelelően Szada Nagyközség Önkormányzat képviselő-testülete egy új rendelet elfogadását tűzte ki céljául, amely megalkotásának folyamatába Szada lakosságát is be kívánja vonni. Egy kérdőív segítségével kérjük ki véleményüket, amelyet a 2111 Szada magazin februári lapszámának hátsó borítóján találnak, vagy online formában is megoszthatják velünk véleményüket.

Önállóan határozható meg

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: helyi önkormányzatokról szóló törvény) ad lehetőséget a helyi önkormányzatok számára, hogy olyan rendeleteket alkossanak, amelyek meghatározzák a közösségi együttélés alapvető szabályait, ezek elmulasztásának jogkövetkezményeit, valamint az öngondoskodás és a közösségi feladatokban való részvétel szabályait.

Az önkormányzást egy adott közösség jogaként definiálják, egy öngondoskodásra, együttműködésre képes közösség jogaként, amely felelősséggel képes eldönteni, hogy mi a jó neki. Az önkormányzatnak annyi a feladata, hogy ezt a helyi közakaratot valósítsa meg, teremtse meg azt az intézményrendszert és azokat a forrásokat, amelyek a helyi közakarat megvalósítását lehetővé teszik.

A közösségi együttélés alapvető szabályainak rendeleti szinten történő szabályozásával kapcsolatban a törvényjavaslat indokolása annak idején a következőket tartalmazta: „Az emberi közösségek akkor életképesek, akkor élhető egy település, ha megvannak és működnek az együttélés alapvető íratlan és írott szabályai.” Az ilyen normákat jelentős részben a helyi sajátosságok alakítják, generális érvényű felsorolásuk természetesen lehetetlen.

A helyi önkormányzatok más jogszabályban nem szabályozott kérdésekben, (tehát csak helyi közügyekben) és törvényben kapott felhatalmazás alapján alkothatnak önkormányzati rendeleteket. Az önkormányzati törvény felhatalmazása csak olyan rendeletek megalkotására szól, amelyek szankcionálatlansága komolyan veszélyeztetné a települések közrendjét, közbiztonságát, a közös kulturális értékeket, vagy közegészségügyi kockázatot rejtenek. A törvény felhatalmazó rendelkezése és az ahhoz tartozó indokolás „alapvető szabályokról” beszél, vagyis a közösségi együttélés szabályai alatt azokat a minimumokat kell értenünk, amelyekben mindannyian, legalábbis a lehető legtöbben meg tudunk egyezni, amely szabályok nélkül nem lehetne békésen egymás mellett élni.

Szada is megtette

A helyi önkormányzatairól szóló törvény adta lehetőséggel élve Szada Nagyközség Önkormányzat előző Képviselő-testülete 2017 júniusában önkormányzati rendeletet fogadott el 10/2017. számon a közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint azok elmulasztásának jogkövetkezményeiről. A rendelet akkor az általános rendelkezések (személyi és tárgyi hatály, eljárási szabályok) mellett igyekezett részletesen taglalni a közösségi együttélés alapvető szabályit sértő magatartásokat.  A rendelet külön fejezetekben tárgyalja a „Szada” név és önkormányzati jelképeket; az utca- és házszámtábla elhelyezésével kapcsolatos magatartásokat; a környezetvédelemmel kapcsolatos szabályok megsértését; a közterületek rendeltetéstől eltérő használatával kapcsolatos szabályok megsértését; a parkolás rendjével kapcsolatos szabályok megsértését; a reklámhordozók és hirdetmények elhelyezésével kapcsolatos szabályok megszegését; az állattartás körében érvényesítendő szabályok megsértését; a hulladékgazdálkodási szabályok megsértését; a temetők rendjének megsértését, valamint a zajvédelemmel kapcsolatos szabályok megszegését is. 

Legyen aktuális, alkossuk meg együtt!

Az immár három és fél éve hatályban lévő önkormányzati rendelet minden igyekezete ellenére már az elkészültekor sem tudta maradéktalanul betölteni szerepét. Több meghatározó jelentőségű tényállást akkor sem vett figyelembe, és így nem is rendezett, vagy a tényállás túlszabályozottsága miatt már nem egyértelmű. Mivel a szadai lakosok által az egyik legtöbbet keresett és hivatkozott rendeletről van szó, Szada Nagyközség Önkormányzat jelenlegi Képviselő-testülete annak jelentős módosításáról döntött a lakosság bevonásával.  

Az együttélés kérdése kiemelt pontként szerepelt a jelenlegi testület többségét adó képviselők választási programjában. Az akkori ígéret szerint a közösségi együttélés szabályit rögzítő rendelet felülvizsgálata a lakossági igények figyelembevételével történik meg, így ennek megfelelően arra buzdítjuk Önöket, hogy a témában adjanak hangot véleményüknek! Mostani lapszámunk hátsó borítóján egy kérdőív segítségével kérjük ki véleményüket. Kérjük Önöket, hogy osszák meg velünk elképzeléseiket a közösséget leginkább foglalkoztató kérdésekről. A kérdőív kitöltését megtehetik online formában (https://szada.hu/hirek/kerdoiv), vagy a kitöltött kérdőívet a település több pontján kihelyezett (Ezüstkehely Gyógyszertár; Háziorvosi Rendelő; Stihl Szakkereskedés; Szadai Polgármesteri Hivatal, Gödöllő COOP 21. SZ. ABC, Szada) gyűjtődobozokban is eljuttathatják részünkre.

 A kérdőív megtalálható az alábbi linken:

https://szada.hu/hirek/kerdoiv

VISSZAKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2021. MÁRCIUS 7.

 Kíváncsiak vagyunk véleményükre, alkossunk együtt új rendeletet a közösségi együttélésről!

 

 


Utoljára frissítve: 2021 február 11. 10:00