Polgrmesteri Hivatal

Nagy siker a lakossági magánerős útépítés - interjú Petrák Árpád alpolgármesterrel

Nagy sikerrel indítottuk el a magánerős útépítéseket, tehát a kevés pályázati lehetőségek ellenére a vállalt útfejlesztéseket meg tudjuk valósítani.  Szada költségvetése a vírushelyzet ellenére is stabil, a beruházásokat folyamatosan végrehajtjuk, így többek között áprilisig elkészül az új iskolához kapcsolódó infrastruktúra fejlesztése – nyilatkozta a 2111 Szada magazinnak Petrák Árpád alpolgármester.

– Több mint két év telt el a választások óta. Hogyan értékeli az eltelt időszakot? 

– Nagyon fontos, hogy a vírushelyzet ellenére is stabilizálni tudtuk a költségvetésünket. Nagy sikerrel indítottuk el a magánerős útépítéseket. Tavaly év végén a lakosság hozzájárulásával a Fenyvesligetben a Hajnal utca és a Dombos utca készült el ebben a konstrukcióban. Ebben az évben szeptember első napjaiban elkészült a Panoráma, a Boncsoki és az Erdő utca. Most év végére pedig végeztünk a Székely Bertalan út felújításával és a Gesztenyefa utca aszfaltozásával. A tervekben szerepel a Szőlőhegyi és a Vadvirág utca felújítása is. Mint ismeretes a képviselő-testület a magánerős útépítésekkel kapcsolatban 2020. szeptember 5-ki hatállyal új rendeletet fogadott el az útépítési érdekeltségi hozzájárulásról. Az önkormányzati rendelet alapján lehetőség van minden év október 31-ig szándéknyilatkozat formájában pályázatot benyújtani, hogy az érdekeltek melyik utca megépítésében kívánnak anyagi részt vállalni, amit a lakók kétharmadának kell aláírnia. Ezzel is magyarázható, hogy a kevés pályázati lehetőségek ellenére a vállalt útfejlesztéseket meg tudjuk valósítani.

Az első évben az áthúzódó beruházásainkat – Jókai utca felújítása, Mini Bölcsőde kivitelezése, a Szadai Községi Piac felépítése – sikeresen befejeztük. A piac ünnepélyes átadása július 11-én történt meg. Jó ötletnek bizonyult az épület jobb hasznosíthatósága, a csarnok rész komfortosabbá tétele, valamint a vagyonvédelmi szempontok miatt üvegfallal lezárni a nyitott részeket. Kettő oldalról megtörtént a beépítés, a főbejárat felől is üvegfalat kap majd a homlokzat. Így az épület alkalmas lesz kisebb kulturális rendezvények lebonyolítására is. Molnár Csaba piacfelügyelő rengeteg munkát belefektetve fél év alatt elérte a piaccsarnokkal azt, amit két évre terveztünk. Sikerült a szadai őstermelőket becsalogatni az épületbe. A tematikus piacnapokkal, vásárokkal és rendszeres kulturális programokkal elértük, hogy a Szadai Községi Piac felkapott törzshely lett a településen.

Fontos kiemelni, hogy nyáron ünnepélyesen is át tudtuk adni a sportcentrumot a területén felépített játszótérrel együtt. Tavaly kezdtük el és idén tavaszra elkészült a Szőlőhegyi játszótér is. Bízunk benne, hogy önkormányzati beruházásban több utca is elkészülhet 2022-ben vagy az azt követő évben. Az új iskola megépítése miatt részben fontos lenne a Csapás utca korszerűsítése és a Kisfaludy utca gödöllői végének megépítése.

Szeretném kiemelni a Rákos-patak mentén épülő kerékpárutat is, ami hamarosan Szadára ér. Itt most a nyomvonal tovább vezetése jelenti a problémát, mert a Dózsa György úton nem férne el a kerékpárút a településen belül. Legjobb megoldás a régi vasút nyomvonala lenne.  

Fontos megemlíteni a civil szervezetek aktivitását. Az elmúlt két évben is kiemelten támogattuk őket. Külön kiemelném a 2019-ben alakult Szada Fényei csoportot és a Változás Útján Egyesületet. Nekik is köszönhetően egyre többen vesznek részt a falu kulturális rendezvényein.

 

Petrk Rpd

– A kormány központi elvonása miatt nagyon szerényen indult a 2021-es költségvetési év. Mekkora volt a település vesztesége?

– Az elvonások miatt év elején a településnek át kellett programozni a beruházások ütemezését. A kormány végül Szadának akkora kompenzációt adott, ami biztosította a költségvetésünk egyensúlyát. Azt gondolom, hogy a COVID-19 járvány Szadán inkább a lakosságot sújtotta, hiszen családok, idősek kerültek kiszolgáltatott és kilátástalan helyzetbe.

– Még az előző ciklusban az akkori képviselő-testület megígérte, hogy támogatják egy új iskola megépítését. Ennek a felelőssége a mostani testületre hárul!   

– Jó hír, hogy itt kézzel fogható előrelépés történt. Szada Nagyközség Önkormányzata 2022 áprilisáig vállalta a terület biztosítását, a közművek fejlesztését, valamint a Berek, az Ág és a Varga utak engedélyes megterveztetését az iskola megközelíthetősége érdekében. A beruházás érdekében az önkormányzat 42 millió forintból elvégezteti a Csapás utca - Berek utca szakaszon a csatornázást. Fontos előrelépés, hogy a tervezett utakat nem az önkormányzat, hanem várhatóan a BMSK Sport Közhasznú Nonprofit Kft.-vel kötött megállapodás részeként valósul meg. 

– Módosították a Helyi Építési Szabályzatról (HÉSZ) szóló önkormányzati rendeletet is. Kinek az érdekét képviseli ez a módosítás?

– Elsősorban az itt élő lakosság érdekeit védi. A rendelet június 12-én lépett hatályba, addig is változtatási tilalmat vezettünk be a falusias lakóterületen és a kertvárosias építési övezetben, mert ugrásszerűen megindultak az építkezések. Az elfogadott HÉSZ-módosítás célja, hogy bizonyos övezetekben a jelenlegi két lakóegység vagy kétlakásos lakóépület helyett egyet lehessen építeni, tehát érvényesüljön a telkenként egy lakás elve.

A beszélgetés végén szeretném megragadni az alkalmat, hogy minden újság olvasónak és szadai lakosnak áldott ünnepeket és jó egészséget kívánjak!

P.Gy.


Utoljára frissítve: 2021 december 22. 13:35

Mikulasv2