Polgrmesteri Hivatal

Szadán is lesz a Térzene Program

Szada Nagyközség Önkormányzat sikeres pályázatának köszönhetően 30 alkalommal, péntekenként 17:00 órától a Szadai Községi Piac ad otthont a Térzene Program szadai koncertjeinek. Elsőként november 5-én a Swing à la Django lép fel.

Visszatér a Térzene Program

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) idén újra meghirdette a Térzene Programot. A támogatás célja, hogy a magyarországi városok, községek nyitott és zárt tereit, számos komolyzenei fellépőt, előadóművészeti szervezetet felsorakoztatva rendszeresen megtöltse színes, változatos programokkal, élő klasszikus zenével. Bár a program a világjárvány alatti korlátozások miatt módosításra kényszerült, a programban részt vevő zenekarok gyorsan és hatékonyan reagáltak a megváltozott körülményekre, és bérházak előtti tereken, utcákon villámkoncertekkel örvendeztették meg az otthonukba zárt lakosságot. Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján az EMMI idén módosított a pályázatok lebonyolításán annak érdekében, hogy a jövőben minél több település lakói részesüljenek az ingyenes zenei élményből. Támogatási kérelmet 2021-től már nem az előadó-művészek, hanem önkormányzatok adhattak be. A nyertes településnek vállalnia kellett, hogy 30 alkalommal biztosítják a koncerteket köztereiken.

Szada is sikerrel pályázott

Szada Nagyközség Önkormányzata vallja a Térzene Program alapelveit, a lakosság számára közel akarja hozni az élő zene élményét, így egyértelmű volt, hogy pályázik az idei kiírásban. A kezdeményezés sikeres volt, így az EMMI támogatását elnyerve 30 alkalommal biztosít helyszínt a Tér-zene Programnak, amelynek keretében minimum hat komolyzenei művészeti együttes, vagy művészeti szervezet számára fellépési lehetőséget ad. 

A Térzene Programok Szadán minden pénteken 17:00 órától a Szadai Községi Piacon lesznek, minimum 30 perces koncertekkel. A fellépőkről folyamatos tájékoztatást adunk.

Swing

Elsőként a Swing à la Django együttest látja vendégül Szada

Az első Térzene Program koncertje november 5-én lesz a Swing à la Django fellépésével. A Swing à la Django együttes egy innovatív, a világon egyedülálló hangszeres felállással bíró zenekar. Különleges stílusötvözetet teremtettek, zenéjük hangzásában harmóniára talál a magyar autentikus folklór zene, a francia manouche swing és a sanzonok világa, a tangó, a jazz és a bossa nova, ennek eredménye ez az általuk Hungarian Django Swing-nek nevezett egyedi stílus. A DAl 2021-ben megnyertek két elődöntőt és 5-ik helyezettként zárták a versenyt Maradok című dalukkal.

Koncertfelkérésekhez alkalmazkodóan játszanak autentikus gipsy swinget, django popot, new wave popot, django swinget, vagy olyan ismert dalokat feldolgozva, amelyeket a közönség kíván. Legnagyobb ihletőjük, Django Reinhardt, a belga származású, műfajteremtő gipsy-jazz gitáros, valamint Roby Lakatos, akivel egyre több közös produkcióban és koncerten vesznek részt az utóbbi években. A Swing à la Django zenekar tagjai korábban olyan művészekkel dolgoztak együtt, mint Stochelo Rosenberg, Sting, Zubin Mehta, Andrea Bocelli és Roby Lakatos. Felléptek többek között a New York-i Carnegie Hall-ban, a Hong Kongi Operában, a Royal Albert Hall-ban, a Montreux-i Jazz Fesztiválon és a Montreali Nemzetközi Jazz Fesztiválon.


Utoljára frissítve: 2021 november 04. 09:34