Polgrmesteri Hivatal

Új tanév, új tervek, új és régi gondok

A Székely Bertalan általános iskola régi-új igazgatója lett Szathmáryné Szabó Zsuzsa, akit a nyár közepén neveztek ki hivatalosan is az intézmény első számú vezetőjének. A vele készített interjúban beszél az előző tanévről, az  új tanév gondjairól és ambiciózus igazgatói terveiről.

– Nem indult túl jól a 2022/23-as tanév – legalábbis abból a szempontból, hogy augusztus elején kiderült, a kormányzat „lefújta” a korábban már jóváhagyott új szadai iskola megépítését. Csalódott?

– Persze, csalódás nekem is és a kollégáimnak is, hogy nem tudott elkezdődni a beruházás, de – őszintén szólva – most egyéb problémák is vannak, amelyek szinte azonnali megoldásra várnak.

14 Old

– Melyek ezek?

– Az erőforrásaink szűkössége, a terem- és a pedagógushiány a két legfőbb gond! Amikor én 2008-ban elkezdtem itt tanítani, összesen 298 tanuló volt ebben az épületben, az előző tanévben pedig 459 diák járt ugyanide. Vagyis már régen kinőttük! Vannak olyan tantermek, ahol elférnek ugyan a gyerekek, de szűkös számukra: például 28 főt elég nehéz kényelmesen elhelyezni egy-egy kisebb helyiségben. Az előző tanévben öt osztály másik épületben volt: három az ebédlő fölötti tantermekben, egy a katolikus közösségi házban, egy pedig a konténerben. Nyilván a helyhiány miatt mindenképpen jó lenne az új iskola, de mivel a gond akut, ezért most kell kezelni, nem várhatunk vele addig, amíg esetleg megépül. Ez a szétszórtság nem jó senkinek, kissé megrázza, zilálja a tanuló- és a tanári közösséget is.

A majdani új iskolának a terv szerint nyolc tanterme lesz, így az öt „kinti” osztályt is képes lesz befogadni. Az új induló osztályt is tekintve tehát mindössze kétteremnyi tartalék van benne, viszont a tervek úgy készültek, hogy bővíthető lesz. Már csak azért is, mert az óvodákból is egyre több gyermek kerül ki.

A másik komoly probléma a tanítóhiány, ami azért nem újdonság, hiszen az én ittlétem óta ez állandó gond. Harminckilenc és fél fő az engedélyezett státuszunk, ebből várhatóan harmincnégyet használunk ki. Jelenleg két fő tanító mindenképpen jó lenne, a felső évfolyamba pedig egy fő állandó vagy legalább óraadó matektanárra lenne szükség. Ha ez a kívánalom teljesülne, akkor mondhatnám, hogy létszámra megvagyunk.

 – Az a kormányzat által bejelentett intézkedés, hogy engedélyezik a korábban már nyugdíjazott pedagógusok újbóli munkavállalását, segít valamit?

– Egy tanár és egy tanító jön is. Mindkettőjüknek nagyon örülök! A két nyugdíjas jelentkező ugyanakkor azt is mutatja, hogy ez a szabályozás a pedagógushiánynak csak kis hányadára nyújt megoldást.

– Akkor milyen pluszintézkedés segíthetne?

– Nyilván a bérrendezés a legfontosabb, hiszen az alacsony kereset miatt tőlünk is távozott tanárok között voltak pályaelhagyók! Viszont enyhítené a problémánkat, ha volna lehetőség Szadán szolgálati lakás biztosítására. Ugyanis többen voltak olyan kollégák, akik azért távoztak, mert megoldhatatlan időbeli problémát jelentett nekik a bejutás a távolabbi településekről, és persze a hazautazás is. A most jelentkezett tanítók egyike csak úgy tudott volna jönni, ha kap szolgálati lakást. Érdeklődtem, hogy van-e szolgálati lakás vagy erre a célra alkalmas kiadó ingatlan Szadán, de sajnos egyik sincs. Amúgy ezt az irányt más települések és iskolák is felismerték, hiszen több helyen a szolgálati lakás lehetőségével együtt keresnek hirdetésekben pedagógusokat. Esetleg még a lakhatási támogatás javíthatna a gondon.

 – Ahogy említette, 459 tanuló járt az iskolába a 2021/22-es tanévben. Nyilván hosszasan is lehetne értékelni az előző esztendőt, de én csak két statisztikai érdekességet szeretnék kiemelni. Az egyik az évismétlők száma. Ők négyen voltak.

 – Az elmúlt évek adatai szerint átlagosan egy-két diák kényszerül évismétlésre, ebből a szemszögből sok a négy fő. Igyekszünk mindent megtenni azért, hogy lehetőség szerint senki ne bukjon meg. Az osztályfőnökeink, tanáraink nagyon törődnek a diákjaikkal, pozitív értelemben véve „rászállnak” arra a gyerekre, aki valamelyik tárgyból már a második egyes osztályzatot is begyűjti. Ha ezt észlelik, rögtön összeülünk, hogy mit csináljunk, milyen plusz, teljesíthető feladatot kapjon, és a szülőket is megkeressük, hogy közösen tegyünk az évismétlés elkerüléséért. Ennek a közös összefogásnak a legtöbb esetben van eredménye.

15 Old

– És a másik érdekes adat az előző évről: a tanulási nehézséggel küzdő gyerekek aránya 14,4 százalék volt. Ez jelentős létszám?  

– Talán amiatt tűnik magasnak, mert mi már az első észlelt probléma után jelezzük az érintett családnak, hogy szükség lehet nevelési tanácsadó bevonására is a kedvező jövő érdekében. Kiemelten foglalkozunk a nehezen teljesítő gyerekekkel, tanóráink differenciáltan zajlanak, ahol lehet, segítjük a tanulási nehézségekkel küzdők előmenetelét, beilleszkedését.

– Térjünk át az idei tanévre! Eddig – hivatalos megnevezéssel – intézményvezetői feladatokat ellátó intézményvezető-helyettes volt, most nyáron véglegesítették és lett „teljes jogú” vezető, ilyenformán önnek is ez lesz az első tanéve. A képviselő-testülethez benyújtott, az előző tanévet értékelő összefoglalójában már részben vagy egészben megvalósított rövid távú terveket, illetve közép- és hosszú távon is megvalósítani kívánt elképzeléseket írt le. A mennyiséget látva elég ambí­ci­ózus vállalás…

– A rövid távúak inkább a mindennapi működést megkönnyítő tervek voltak: például a kollégák véleményének figyelembevétele, a részvételük biztosítása a döntéshozatalban; a munkaközösségek és értekezletek rendjének átszervezése; az egyenletesebb munkamegosztás. A középtávúak közül nagyon szeretném megvalósítani, hogy az eddig amolyan szigetszerűen működő iskolánk a település elválaszthatatlan része legyen, ennek érdekében szorosabb együttműködést szeretnék Szada más intézményeivel, így a művelődési házzal, a Tájházzal, helyi vállalkozókkal, civil szervezetekkel. A Székely Bertalan-kultusz erősítése érdekében pedig a Magyar Nemzeti Galériával szeretnék együttműködni úgy, hogy rendszeres évenkénti látogatást biztosítanánk a nálunk tanulóknak. Valamennyi elképzelésem közül számomra a legfontosabb az intézmény „sportosabbá” tétele; ezt a vezetői pályázatom során is kiemelt célként jelöltem meg.

Amire büszke vagyok, hogy sikerült elsősorban pályázati források bevonásával fejlesztenem az iskola eszközellátottságát, ami nagyban segíti a kollégák minőségi feladatellátását. A 2021/2022-es tanévben a testnevelésszertári állomány fejlesztése zajlott, az új tanévben pedig a néphagyományszertár és a kéz­műves­eszközök fejlesztése fontos elérendő cél. Már tanévkezdés előtt a szülőkkel való összefogással sikerült biztonságosabbá tenni az Ág utca felőli bejárathoz vezető utat egy korlát építésével; ezúton is köszönöm azoknak, akik munkájukkal vagy anyagi hozzájárulásukkal segítették a megvalósítást.

– És valamennyi ötlet megvalósítása beleférhet az igazgatói időszakába?

– Szerintem igen, hiszen a kollégáimmal együtt olyan sok mindent megoldottunk már! Meg idealista is vagyok, tehát hiszek a megvalósításukban!

 – És az új iskolában?

– Nagyon remélem, hogy még az én első ötéves intézményvezetői időszakom alatt kezdünk ott új tanévet… 

RF


Utoljára frissítve: 2022 szeptember 30. 12:51