Polgrmesteri Hivatal

Avarégetés országos tiltása – az egészségünket védi, és vannak hatékony alternatívák

Az avar- és zöldhulladékok égetésének év elejére kitűzött országos, teljes tilalmára vonatkozó szabályozást a koronavírus-járvány miatt bevezetett veszélyhelyzet végéig nem kell alkalmazni, de az égetés tiltását Szada Nagyközség Önkormányzata már az év elejétől saját hatáskörben bevezette. Az országos szabályozás egyértelműen a légszennyezőanyag kibocsátásának csökkentését célozza meg, amely jelenleg kifejezetten fontos törekvés, hiszen a koronavírus légúti fertőzéseket is okozhat. Az átállás elkerülhetetlen, az új helyzetben pedig alternatív megoldások bevezetése szükséges, amelyeket most összegzünk.

Sokak számára ismeretlen új helyzet – meghatározó az ismeret hiánya

Az avar-és zöldhulladék égetésének év elejére kitűzött teljes tilalmára vonatkozó szabályozást egy kormányrendelet nyomán a koronavírus-járvány miatt bevezetett veszélyhelyzet végéig nem kell alkalmazni. Addig továbbra is az önkormányzatok rendeletei az irányadóak – Szada azonban már az év elejétől betiltotta.

De mi is indokolja a tiltást? Az országos szabályozás egyértelműen a légszennyezőanyag kibocsátásának csökkentését célozza meg. A hellovidek.hu portál összegyűjtötte a tiltás mellett szóló legfőbb indokokat, amelyek szerint  

-        Rengeteg tápanyagot égetünk el és küldünk feleslegesen a légkörbe, csupa olyat, amit például komposztálhatóvá vagy más módszerrel hasznosíthatóvá tehetnénk.

-        Hatalmas szennyezést okoz. Objektív mérések tanúsítják, hogy egy 100 kilós avarkupac – ami mondjuk egy nagyobb kertben termelődik – meggyújtása és elégetése 90 millió köbméter levegőt határérték felett szennyez. Ez nem kevesebb, mint egy közepes méretű, 10 ezer fős város teljes levegője. Márpedig amikor tüzelnek, akkor nem csak egyetlen avartűz ég, és nem csak egyetlen napon, hanem heteken, akár hónapokon keresztül, attól függően, hogy milyen rendelet vonatkozik erre lokálisan.

-        Azok az anyagok nagy része, amik a légkörbe kerülnek, bizonyítottan vagy lehetségesen rákkeltőek, ilyenek a nitrogén-oxidok vagy a benzolszármazékok, közülük is talán a legveszélyesebb a benz-a-pirén. Mindezek nemcsak a tüdőre, hanem az agyra, a csontokra, a kiválasztásra, a hormonrendszerre is káros hatással vannak.

Az agroinform.hu szakportál felmérést végzett a témában, amelyből kiderült, hogy a válaszadók 46 százaléka egyelőre nem ismer jó alternatívát az égetéssel szemben. Az agroinform.hu oldalán megjelent kérdőívre a december végi-január eleji időszakban közel 3 ezer válasz érkezett, a válaszadók 79 százaléka 20 ezer fő alatti településen él, így többségüket közvetlenül is érinti a küszöbön álló korlátozás.

Mivel az átállás elkerülhetetlen, és Szadán már tilos az égetés, így hasznos az egyéb megoldásokat számba venni:

Avarszállító szolgáltatás
A zöldhulladékot tavasztól őszig, április 1. és november 30. között elszállítják a Zöld Híd B.I.G.G. Nonprofit Kft. munkatársai, a gyűjtési naptárakban megjelölt dátumokon vagy elhelyezhetik az önkormányzat által kijelölt gyűjtőhelyeken. A zöldhulladék kihelyezhető a SzadaNova Nkft.-nél beszerezhető 110 literes biozsákban. Összekötegelve elszállítják az 1 méternél nem hosszabb, max. 6 mm átmérőjű ágakat is. 

Hulladékudvarok (Gödöllő, Veresegyház)
A hulladékudvarok olyan előszelektáló – gyűjtő – átmeneti tároló helyek, ahová a lakosok elhelyezhetik a nem rendszeresen keletkező hulladékaikat. A hulladékudvarok célja, hogy a regionális kezelőközpontok nagy távolsága miatt egy a lakóhelyükhöz közeli elhelyezési lehetőséget találjanak. Így a hulladékudvarokat a regionális hulladékgyűjtési rendszer kiegészítő elemének tekintjük. A hulladékudvarokban zöldhulladék leadható.

Zöldhulladék elszállíttatása, vagy helyben daráltatása
A zöldhulladékok elszállítását, a zöldhulladékok összegyűjtését, vagy igény esetén helyben darálását Pest megyében – így Szadán is – több erre szakosodott vállalkozás biztosítja. Az elszállítási szolgáltatás általában a következő zöldhulladékokra terjed ki: nyírt fű, fanyesedék, ágnyesedék, bokornyesedék, farönk, tuskó, ág, gally, lomb, bokor, cserje, falevél, levél, faforgács, fűrészpor, gyom és bármilyen levágott növényzet, komposztálható zöldhulladék.

Komposztálás
Számos módszer létezik a ház körüli vagy akár háztartási hulladékok komposztálására, amely a komposztálás a leginkább környezetbarát alternatíva az égetéshez képest. A száraz falevelek önmagukban hosszú idő alatt bomlanak le, de zöld növényi anyagokkal, például lekaszált fűvel keverve, a folyamat felgyorsul. Az olyan nitrogénforrások, mint például az istállótrágya, vagy a kereskedelemben kapható műtrágya, szintén segítenek.

A problémák jellemzően akkor jönnek elő, ha beteg ágakról, levelekről kell gondoskodni. A rossz berögződések egyike, hogy az emberekbe beleivódott: ezeket bizony égetni kell. Holott a beteg növényi részeket ki kell szárítani, fel kell aprítani, és különálló módon komposztálni vagy brikettálni lehet, kiszárítás után alkalmasak arra, hogy fűtsünk velük. Szakszerű komposztáláskor pedig a keletkező hő, ami 50-60 Celsiusfok is lehet nagyon hosszú időn keresztül, teljes mértékben sterilizálja ezeket a talajokat, így akár vírusos, baktériumos növényi részek komposztálásával készült anyagot is nyugodtan használhatunk utána még palánták neveléséhez is.

Valóban, sokan félnek, hogy a növényi kártevők nem pusztulnak el a komposztálás során. A helyzet azonban sokkal jobb, mint hinnénk. A lebontó, kórokozó szervezetek ugyanis általában a növény egy adott életciklusában fertőzőképesek, sőt kimondottan ellenségei egymásnak. Tehát egész más szervezetek károsítanak egy élő növényt, mint amelyek a lebontást végzik a komposztban. A jó komposzt, ha kellő mennyiségben (néhány köbméter) áll rendelkezésre, komoly hőtermelésre képes, mely a legmakacsabb kártevőket is elpusztítja – foglalta össze az eumet.hu portálnak a Levegő Munkacsoport szakértője.

Szeretnénk felhívni a figyelmüket a VUE (Változás Útján Egyesület) kezdeményezésére is, melynek keretében időről-időre raklapok igényelhetők komposztálók vagy magaságyások kialakításához. A kezdeményezés aktualitásait megtalálják a VUE kommunikációs platformjain.

A talajtakaró is lehet jó megoldás
Egy másik lehetőség az, hogy összeaprítsuk a leveleket és talajtakaróként használjuk a pázsiton, vagy védjük vele kerti és udvari növényeinket. A plantorient.hu összefoglalója szerint a talajtakaró réteg ne legyen vastagabb 5-7 cm-nél az aktívan növekvő növények körül, a leveleket előbb zúzzuk vagy daraboljuk össze, hogy ne simuljanak rá a növényre, és hogy a gyökérzet jusson elég levegőhöz.

Az, hogy a leveleket talajtakaróként használjuk a pázsiton, csak a levelek helyes felaprításának (a fűnyíróval) egyszerű kérdése, és annak, hogy otthagyjuk őket. Ahogyan a levelek kerti talajtakaróként való használata esetében, itt is számos előnye van, többek között a gyomok elfojtása, a nedvesség megőrzése és a talaj hőmérsékletének enyhítése.

Forrás: agorinform.hu, hellovidek.hu, plantorient.hu, eumet.hu


Utoljára frissítve: 2021 március 04. 14:52