Év eleji erdészeti munkák a Dobogó településrészen
Az elmúlt évtizedekben az erdőkkel szemben a társadalmi elvárások jelentősen megváltoztak, és ez meghatározza azt is, hogy önkormányzatunk milyen erdőgazdálkodási gyakorlatot valósít meg. A szadai önkormányzati tulajdonú erdőkben a képviselő-testület kezdeményezésére már nem a faanyagtermelésre helyeződik a hangsúly, ezek a területek úgynevezett közjóléti rendeltetésre minősülnek át. Erdős területeink ápolásakor a környezet és a természet védelmét (pl. védett fajok, a biológiai sokféleség megőrzése) helyezzük előtérbe, miközben a rekreációs célú igénybevételt is biztosítani szeretnénk az itt élők számára.
Erdeink gondozásakor a fenntartható természetközeli, örökerdő-gazdálkodást kívánjuk megvalósítani. Az örökerdőben többféle fajú és korú fa él együtt, hiszen ennek a gazdálkodási formának alapelve tiltja a tar- és a végvágást. Ennek köszönhetően hatékonyan megőrizhető az erdők biodiverzitása, miközben az ilyen erdők ellenállóbbak a klímaváltozás negatív hatásaival szemben is.
Az önkormányzat ennek a szemléletnek megfelelően alakította ki a belterületi erdők és egyéb fás területeinek ápolási éves tervét, melynek megvalósítása februárban elkezdődik a településen az alábbiak szerint:
15/E Tél utca - Dózsa György út sarkán
Elvégzendő munkálatok:
A buszmegálló és járda mellett későbbiekben veszélyes fák kitermelése /Magyar Közút Nonprofit Zrt. és az önkormányzati terület határán/
A területen az értékes fafajták kiszabadítása /a felmérések alapján értékes fafajták: eper, dió, korai juhar stb./
A vágás után gallyak a helyszínen maradnak a szerves anyag helyben tartása és a rovarvilág életterének biztosítása érdekében
15/C Ősz utca - Nyár utca sarkán
A tavalyi évben a törzskiválasztó gyérítés megtörtént, ezért idén csak minimális beavatkozás indokolt.
Elvégzendő munkálatok:
A Nyár és az Ősz utcai határvonalon a friss sarjak visszavágása
Sétáló ösvény kialakítása a Dobogói Szabadidőpark és az Aranyhegy utcához közel eső sarok között
5 db tölgyfa, csemete nővő terének biztosítása
Ezúton is emlékeztetjük a tisztelt lakosságot, hogy a zöldhulladék erdőbe, egyéb önkormányzati területre való kihordása nem csupán környezetkárosító, de szabálysértő. 28/2021.(X.1.) Rendeletünk alapján természetes személy elkövető esetén 200 ezer Ft-ig terjedő közigazgatási birsággal büntetendő.
Kérjük saját területen komposztáljanak és erre hívják is fel egymás figyelmét!