Polgrmesteri Hivatal

Folytatódnak az útfejlesztések: a Boncsoki, a Panoráma és az Erdő utca kap aszfaltozott borítást

Közel 1.100 méteren lesz aszfaltozott burkolat a Margita lakórészben található Boncsoki, Panoráma és Erdő utcákban. A munkálatok június végén kezdődtek, az elkészült utcák várhatóan augusztus második felében állnak majd a szadai lakosok rendelkezésére. A három utcában a munkálatok magánerős finanszírozással és az önkormányzat támogatásával valósulnak meg. Az önkormányzat a Szada Nova NKft.-t bízta meg a beruházás teljes lebonyolításával.

Újabb útszakaszok épülnek

A Változás Útján Egyesület (VUE) választási programjának egyik meghatározó pontja volt a településfejlesztés. A képviselő-testület kiemelt célja a lakossági igényeket és a lehetőségeket figyelembe véve minél több szakszerűen megépített, vízelvezető-megoldásokkal ellátott, aszfaltozott útburkolat kialakítása. Ennek megfelelően Szada Nagyközség Önkormányzat most újabb szadai útszakaszok kiépítését kezdte meg a Margita lakóövezetben.

Lakossági finanszírozás, lakossági szerepvállalás

A felújításra szoruló utak, valamint az igények és a rendelkezésre álló források alapján a most indult beruházásban a jelenleg egyaránt köterítésű murvás Boncsoki, Panoráma és Erdő utak kiépítése kezdődött meg június végén. A három utca lakói már korábban, az előző önkormányzatnál előfinanszírozás formájában jelezték útépítési szándékukat.  

Ennek megfelelően az utcákban a munkálatok a lakók korábbi anyagi hozzájárulásával és az önkormányzat támogatásával valósulnak meg. A lakóközösség a pénzügyi hozzájáruláson kívül rengeteg szervező munkával járul hozzá a munkálatok zökkenőmentes elvégzéséhez. A Boncsoki utcában Takács Gabriella és Sajó Péter, a Panoráma utcában Bárczi József, az Erdő utcában pedig Lendvai Zsolt képviselik a lakóközösséget, és tartják napi szinten a kapcsolatot Illés Szabolccsal, a Szada Nova NKft. ügyvezetőjével. A felmerülő lakossági problémákat, kérdéseket – például a hulladékszállítást, valamint a kapubejárók kiépítését – folyamatosan egyeztetik a Szada Nova NKft.-vel, így garantálva azt, hogy az elkészülő utcák a lakosság megelégedésére készüljenek el. 

Közel 1.100 méteren újulnak meg az utcák

A Boncsoki utca a Szurdok utca és a Margita utca között 510 méter hosszú szakaszon, 4 méter szélességben, kétoldali szegélykővel, a vízelvezetés pedig egy szikkasztómű megépítésével valósul meg. A vízelvezető a Margita utcai vízelvezető-rendszerbe lesz csatlakoztatva.

Img 3848
Img 3849

Balról jobbra: Gelle Róbert önkormányzati képviselő; Illés Szabolcs, a Szada Nova NKft. ügyvezetője; Sajó Péter és Takács Gabriella, a Boncsoki utcai lakóközösség képviselői és Petrák Árpád alpolgármester

Img 3858

A Panoráma utcában közel 200 méter hosszúságban és 4 méter szélességben, kétoldali szegélykővel lesz kiépítve az útpálya.

Img 3870
Img 3864

Az Erdő utca 391 méter hosszúságban, 3 méter szélességben lesz aszfaltozva kétoldali szegélykővel, a vízelvezetés pedig szikkasztó árkokban lesz megoldva.

Img 3874

Balról jobbra: Illés Szabolcs, a Szada Nova NKft. ügyvezetője; Gelle Róbert önkormányzati képviselő és Lendvai Zsolt, a lakóközösség képviselője

Img 3872

A munkálatok várhatóan augusztus második felében fejeződnek be.
Addig kérjük a környék lakóinak szíves türelmét, és köszönjük a lakóközösség és képviselőik együttműködését!   


Utoljára frissítve: 2021 július 13. 10:16