Polgrmesteri Hivatal

Jól sikerült a futsalpróba

Január hétvégéken zajlottak a felnőtt férfi futsaltornák, a Pest megyei Futsal7végék. Az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága által szervezett eseményen első alkalommal a Szadai SE csapata is elindult, és jól szerepelt.

A felkészülési szezonban szerettük volna kipróbálni, megmérettetni magunkat a labdarúgás e szakágában is. Aki jártas a sportág világában, az tudja, hogy a nagypályástól igencsak eltérő játékstílusú a futsal, de a puding próbája az evés elv alapján belevágtunk.

A torna az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága szervezésében, kieséses rendszerben, egyszerre négy helyszínen, összesen tizennégy csapat részvételével zajlott. A kieséses rendszerben csak a csoportgyőztesek jutottak közvetlenül tovább, a többiek a vigaszágon folytatták.

2023 02 2111 Szada 20 Old 01

A szadai csapat a Mogyoród FC-Astra Studios és a Kerepes VSE csapatával a C csoportba került. Az első mérkőzését január 8-án, a mogyoródi Grosics Gyula Sportcsarnokban a Mogyoród csapatával kezdtük. Hősies, nagy küzdelemben 4–1-es vereséget szenvedtünk. A Kerepes VSE ellen már összeszedettebben játszva, szoros mérkőzésen 3–1-es győzelmet arattunk. Így a csoport második helyén végeztünk.

A következő hétvégén, január 14-én a vigaszágon folytattuk. Mogyoródon a nyitómérkőzést a Kastélydombi SE ellen kezdtük. Kemény küzdelemnek ígérkezett, ezért az első perctől kezdve nagyon fegyelmezetten, a feladatra koncentrálva léptünk pályára. Meg is lett az eredménye: már a harmadik percben megszereztük a vezetést. Sajnos a hibáinkat kihasználva a félidő végén már 2–1-re vezetett az ellenfél. A második játékrész első felében is a Kastélydombi SE akarata érvényesült, és 4–1-es vezetésre tettek szert. Ezt követően a mérkőzés végére összeszedtük magukat, sikerült még két gólt szerezni, de ez már kevés volt a sikerhez, sajnos 4–3-as vereséget szenvedtünk. Ezután a Vácrátót KSE-vel csaptunk össze. Itt már kevesebb hibával, magabiztos játékkal 9–5-re nyertük. Az aznapi utolsó mérkőzést a Galgagyörki SE-vel vívtuk. Az első perctől kezdve mi irányítottuk a játékot, és 3–1-es félidőt követően 5–3-ra megnyertük a mérkőzést. A körbeveréseknek és a gólkülönbségnek köszönhetően a csoport első helyéről vártuk a következő fordulót.              

A január 22-i negyeddöntős kört a Monor Városi Sportcsarnokban vívtuk, ahol már komoly futsalmúltú csapatokkal kellett farkasszemet néznünk. Az első mérkőzést az Asterix SC-Érd csapatával játszottuk, amelyen 5–1-re az ellenfél bizonyult jobbnak. Majd ezt követően az Inárcs VSE-től
szenvedtünk 7–1-es vereséget. Az utolsó mérkőzést a Fortuna SE-Kismarossal játszottuk, de sajnos 5–2-re alulmaradtunk.

A futsalban egy más jellegű, nagyon komolyan kidolgozott, begyakorolt szituációkon alapuló, kombinatív játékrendszer honos. Úgy gondolom, nincs szégyenkeznivalónk, hiszen így is a legjobb nyolc közé jutottunk. Mi nagypályán edződünk, nekünk azon kell megmutatni, hogy mire is vagyunk képesek. A „kitekintés” után februárban is folytattuk a felkészülést a mi szezonunkra, a heti két edzés mellett hétvégenként a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrumban edzőmeccseket játszottunk/játszunk.

Mi a nagypályás bajnokságban, a megyei IV. osztály Keleti csoportjában az első helyet céloztuk meg. Az első tavaszi hazai forduló március 12-én vasárnap, 14:30 órai kezdettel lesz, amikor is az Acsa SK-t fogadjuk a sportcentrumban. A következő hazai mérkőzésre március 26-án vasárnap, 15 órai kezdettel kerül sor a Galgagyörk SE II. ellen. Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt, sportszerető szurkolót. A részletes mérkőzésidőpontok és -eredmények a Szada Sportcentrum Facebook-, illetve a www.pmlsz.hu adatbank oldalán találhatók.

Molnár Attila szakosztályvezető

Csapattagokat várnak az öregfiúk

Az egyesület 1990-es évekbeli újraindulása óta töretlen lendülettel van jelen Szada sportéletében az öregfiúk labdarúgócsapat. Induláskor az együttes megszervezését, vezetését Farkas Károly akkori szakosztályvezető vállalta el, majd az évek alatt többen is követték őt sorban, mint például Galambos Márton, Marinov László. A csapat jelenlegi vezetője Szűcs Sándor. A csapat jelenleg a Pest megyei bajnokságban van jelen, ahol rendszeresen az élmezőnyben végez. A múltban sokan megfordultak a csapatban és körülötte is, ám aki egyszer közéjük tartozott, az mindig is tag marad. A társaság a kezdetek óta maga finanszírozza kiadásait, a versenyeztetést viszont a szakosztály biztosítja. Szűcs Sándor azonban évek óta magára vállalja a költségeket, ezzel támogatva az öregfiúk-csapat működését! Köszönet érte!

Jelenleg némi létszámhiánnyal küzd a gárda, ezért szeretettel fogadnak minden 34. életévet betöltött jelentkezőt, aki tapasztalatával, tudásával segíteni tudja a bajnokságbeli szereplést. Jelentkezni az öregfiúk edzésén a Szadai Sportcentrumban, péntekenként 18:30 órától lehet.


Utoljára frissítve: 2023 március 21. 12:34