Polgrmesteri Hivatal

Meddig tarthat az iskola nélküli átmeneti állapot?

A rezsicsökkentés megvédésével és a honvédelmi célok teljesítésével indokolta az állami beruházó a feltétlenül szükséges új szadai általános iskola megépítésének leállítását. Az önkormányzat a maga részéről minden vállalásának időben eleget tett a beruházás zökkenőmentes elindítása érdekében. Az ügy harmadik érintettje csak egy félmondattal sugallta, hogy a döntés ideiglenes.

Szada Nagyközség Önkormányzata augusztus 4-én váratlan tartalmú levelet kapott a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.-től!
„A Kormány a Magyarország szomszédságában zajló háború idején a rezsicsökkentés megvédése és a honvédelmi célok teljesítése érdekében szükséges költségvetési intézkedésekről szóló június 4-i határozatában az állami beruházások – ide nem értve a kivitelezés alatt lévőket –
felülvizsgálata céljából történő felfüggesztése mellett döntött” – áll a BMSK Zrt. levelében.
Az állami tulajdonú társaság arról tájékoztatott, hogy a kormányhatározat rendelkezése alapján a BMSK az általa indított közbeszerzési eljárásban a Szadán megépíteni tervezett 8 tantermes általános iskola és B típusú tornaterem tervezéséről és kivitelezéséről általuk is aláírt – érvényesen létrejött – szerződést nem lépteti hatályba!

2 Old

Méltatlan helyzet: konténerbe kihelyezett tanterem

Már megvolt a kivitelező

Még korábban, idén februárban az uniós közbeszerzési közlönyben tette közzé a BMSK azt a döntést, amely szerint a Swietelsky Építő Kft. nettó 3,7 milliárd forintból tervezheti és építheti meg a Székely Bertalan Általános Iskola új épületét. (A közbeszerzésen a KIPSZER Fővállalkozási és Tervező Zrt., a Stabil Konstrukt Építőipari és Szolgáltató Kft., valamint a West Hungária Bau Építőipari Szolgáltató Kft. is indult.)
Az értesítő részletes leírása szerint: „Az épületben kialakításra kerül egy melegítőkonyha, 8 db tanárok számára biztosított helyiség, 1 db aula az érkezés és az ünnepségek megtartásához, 1 db természettudományi és 1 db számítástechnikai szaktanterem, 1 db könyvtár és 1 db rajzterem a tetőtéri szinten, 2 db külön bontható nyelvi terem a csoportokra bontott oktatáshoz, és 8 db szertár. A kivitelezés során az új iskola, valamint a B típusú tornaterem tekintetében a földszinten 1367,07 négyzetméter + fedett terasz 71,31 négyzetméter; I. emeleten 925,14 négyzetméter + fedett-nyitott terek 357,7 négyzetméter; II. emeleten 697,21 négyzetméter; tetőtérben 360,65 négyzetméter alapterületű bővítés valósul meg. Összesen a teljes épület hasznos alapterülete: 3350,07 négyzetméter + fedett-nyitott terek alapterülete 429,01 négyzetméter.              

A B típusú tornaterem pályamérete 25 x 30 m, 750 négyzetméter sportpadló burkolattal, csarnokszerkezete 25 m fesztávú íves, rétegelt-ragasztott fatartós, tetején 40 kW nap­elemparkkal. Az ingatlanon létesül egy 40x20 m-es sportpálya lelátóval, egy 60 m-es 4 sávos futópálya és egy fitneszpark, valamint játszótér, vízáteresztő öntöttgumi burkolattal, összesen 1300 négyzetméteren.” Továbbá a leírtak szerint be kell szerelni egy nyolcszemélyes liftet, és ki kell alakítani 55 parkolóhelyet is.

3 Old 01

Egyelőre senki sem tudja, mikorra lehet ehhez hasonló az új iskola

Remélik a legjobbakat

A Berek utca 19. szám alá tervezett új tanintézmény építésének leállítása Szada számára hatalmas veszteség. A levél kézhezvétele után az önkormányzat azt közölte, hogy „a település nagyon várta az új iskola építésének elkezdését, hiszen a szadai intézmények – többek között az iskola – leterheltsége az utóbbi időben a betelepülő lakosság robbanásszerű növekedése miatt elképesztő méreteket ölt”. A helyhatóság hangsúlyozta, hogy a maga részéről mindent megtett a beruházás zökkenőmentes elindítása érdekben. Szerződést kötött a beruházó BMSK Zrt.-vel, amelyben 2022 áprilisáig vállalta a terület biztosítását, a kapcsolódó közművek fejlesztését, valamint a Berek, az Ág és a Varga utak engedélyes megterveztetését az iskola megközelíthetősége érdekében. „Ezeket időre teljesítette az önkormányzat, amellyel így mintegy 50 millió forintos beruházással segítette az iskola építésének elkezdését” – tették hozzá.              

„Szada Nagyközség Önkormányzata a beruházás jövőjével kapcsolatban még megközelítő információkkal sem rendelkezik. További értesülések birtokában természetesen azonnal tájékoztatjuk Szada lakosságát az új iskola építésével kapcsolatban. Mi reméljük a legjobbakat, reméljük, hogy belátható időn belül elindul a beruházás, hiszen Szada és a szadai gyermekek érdeke egyértelműen ezt kívánja!” – írták az augusztus 8-án kiadott közleményük végén.

Mikor később?

A leállításról szóló hír után lapunk megkereste a BMSK Zrt.-t. A következőket kérdeztük: Volt-e mérlegelési lehetőség a szadai iskolával kapcsolatban, hogy esetleg mégis megvalósuljon a terv, vagy a „fűnyíróelvet" kellett alkalmazni? Ha volt mérlegelési lehetőség, akkor mi szólt ellene, hogy ezt az elutasító döntést kellett meghozni? Az iskolaépítés leállítása végleges vagy ideiglenes? Ha ideiglenes, akkor mikorra várható, hogy a beruházási folyamat folytatódik és befejeződik a kivitelezés? Ha végleges, akkor az azt jelenti, hogy a településen – az igények ellenére – egyáltalán nem lesz új iskola? Ha végleges, lehet-e bármilyen egyéb lehetőség, hogy más úton, más finanszírozással megépüljön az iskola? E felvetésekre az augusztus végi lapzártáig nem kaptunk választ…

Hasonló kérdéseket juttattunk el a Klebelsberg Központhoz (KK) is, lévén a harmadik szerződő fél a szervezet Dunakeszi Tankerületi Központja volt. A KK sajtóosztálya valamivel bővebb tájékoztatást adott: mint írták, „a beruházás a későbbiekben valósul meg”. Ezek szerint a forrásmegvonással járó kivitelezésleállítás csak átmeneti intézkedés. Így csak a kérdés marad: mennyi ideig tart az ideiglenes állapot?

3 Old 02

Csalódott igazgató

Azt a KK sajtóosztálya még hozzátette, hogy a Dunakeszi Tankerületi Központ tájékoztatása szerint a döntés nem okoz fennakadást a tankerületi intézmények működésében, a tanév a terveknek megfelelően elindul, valamennyi tanuló elhelyezése megoldott. Megkeresésünkre Szathmáryné Szabó Zsuzsa, a Székely Bertalan Általános Iskola intézményvezetője megjegyezte, hogy a 2022/23-as tanév legégetőbb gondja valóban nem az új iskola építésének „befagyasztása” – mint az a vele készült, a 14–15. oldalon olvasható interjúból is kiderül –, hiszen a szeptember 1-én elindult új tanévet még nem oda tervezték.

– Amióta tanítok az iskolában, azóta szinte minden esztendőben felmerült, hogy lesz új épület, és a megjelent hivatalos információk alapján tényleg úgy tűnt, hogy végre valóban elindulhat a kivitelezés, és annak befejezése után beköltözhetünk! Valószínűnek is látszott, hiszen tavaly még azt is megkérdezték tőlem, hogy az új épületben hol legyen az informatikaterem! Ekkor éreztem úgy, hogy valami lesz, és az szép lesz, felszerelt lesz, jó lesz! Azonban a 2023/24-es tanévben mindenképpen szükségünk lesz egy új tanteremre, de – új iskola híján – egyelőre nem tudom, hogyan alakítunk ki ilyet a mostani épületben, vagy hol lesz erre alkalmas helyszín a településen. Csalódott vagyok, de megértem a döntést. Remélem, tényleg csak átmeneti intézkedés ez, és mihamarabb határoznak a folytatásról – mondta Szathmáryné Szabó Zsuzsa.

Kiemelten
„A kormány minden olyan állami beruházást leállított, ami még nem kezdődött meg. A leállítás ideiglenes, az Építési és Beruházási Minisztériumban egyenként tekintik át a projekteket. Senki nem vonja kétségbe, hogy nagyon indokolt az új iskola megépítése Szadán, ezért projektünk kedvező pozícióban várhatja az újraindítás lehetőségét. Az igazi, feszítő kérdés: mikor? A szomszédságunkban dúló háború, az értelmetlen és egész Európának ártó uniós energiapolitika, a szankciók, a háborús infláció e pillanatban egy sokismeretlenes egyenlet. Amint beköszönt a béke, de legalább a fegyverszünet, az újraindítás lehetséges legkorábbi időpontjára is lesz rálátásunk. Az iskolaépítés ügyét természetesen továbbra is kiemelt figyelemmel követem, hiszen nekem személy szerint is évtizedes munkám fekszik benne.” – írta lapunknak.

Raffai Ferenc

Megjelent a 2111 Szada magazin 2022. szeptemberi számában


Utoljára frissítve: 2022 szeptember 19. 13:03