Dsc 1920ok

Szada nevének eredetéhez

Régi iskolai emlékek is felbukkantak néhány idősebb szadai lakótársunk gondolataiban a múlt hónapban elindult helyismereti program első részével való ismerkedés során, különösen ami településünk nevének eredetét illeti. Az ezekkel kapcsolatos legutóbbi helytörténeti kutatások eredményeit szeretnénk itt ismertetni.

Img 5520 1
"A lány ekkor kérte Istent, hogy mentse meg a gyalázattól" - Szabados Júlia (10 éves) rajza

Szada nevének eredetéről a legfrissebb forrásunk Horváth Lajos helytörténész írása a Fejezetek Szada község történetéből című kötetben (a 2000-es évből). Eszerint a település neve földrajzi elhelyezkedésére vezethető vissza, a "szada" szó ugyanabból az ősi eredetű szóból származik, amiből a "száj" szavunk, jelentése pedig: 'valaminek a nyílása, bejárata'. Esetünkben bejárata a Sződ-Rákos-patak völgyének, mely Gödöllő határából a Duna felé vezet.

A 'kert' jelentésű szláv szád szóból való eredeztetés nem állja meg a helyét, mivel a szó maga a szláv nyelvben sokkal későbbi eredetű, mint amióta Szada fennáll, illetve Szadán sosem élt nagyobb számú szláv lakosság.

Horváth Lajos még megenged egy másik magyarázatot is, mely szerint a falu neve személynévből ered - Szadának nevezett személyekre vannak történelmi példák a kora Árpád-korból. A személynév jelentése viszont szintén a száj szóra megy vissza, s ez esetben nagyszájú, hangoskodó embert jelölhetett.

Nyelvész szemmel a 'bejárat' jelentés tűnik a legelfogadhatóbbnak, különös tekintettel a Kárpát-medencében máshol is megjelenő hasonló földrajzi nevekre.

Az egykori iskolások által említett történet, Szad és Ged legendája mesés magyarázata a két "szomszédvár" nevének, történelmi alapja nincs, a két egykori falu közti versengés illusztrációjára szolgál. A figyelmes olvasó azt is meg fogja tudni mondani, melyik nép ajkán született a mese: gödöllőiek mesélik-e avagy szadaiak…?

Szad és Ged legendája

Ott, hol most a Kecskés-Berek van, hajdan vár állott büszke toronnyal. Ged lovag bírta azt az egész környékkel együtt, kivéve Szadát. A népmonda Ged lovagot, kit jobbágyai atyjukként szerettek, fölruházta minden jó tulajdonsággal. Szadavár ura ellenben Isten ostora volt, ki tivornyázott, zsarolta a népet, s valóságos réme volt a környékbeli fiatal lányoknak. Ahogy utálta a nép ezt, úgy szerette amazt. Szadavár ura ezért halálos ellensége lett Ged lovagnak. Rárontott vitézeire, várát felgyújtotta, s elrabolta nyáját. De Ged türelme nagy volt. „Majd megveri az Isten énhelyettem” - szokta volt mondani. Ezalatt Szad úr népe egyre fogyott, mert az üldözések elől sokan menekültek Ged oltalmába.

De nemcsak népeik gyűlölete és szeretete tette halálos ellenségekké a két várurat, hanem a szerelem is. Élt e környéken, egyszerű kőházban egy szegény nemesember, kinek gyönyörű lánya volt, s ez Ged úrnak adta kezét. Ki volt tűzve már a menyegző napja, s az utat, melyen Ged úr haza akarta vinni szép menyasszonyát, virágokkal hinté be a nép. A szerelmében is halálosan sértett Szad úr azonban eltökélte, hogy a lányt elrabolja. Lóra ültette hát csatlósait, s rátört a házra, mely előtt a leány várt dobogó szívvel szerelmesére. A távolból, két ellentétes irányból, porfelleg szállt a légbe. A lány szívén szorongó érzés vett erőt. Tudta, hogy az egyik boldogságának előhírnöke, a másik, az a sötétebb, gyalázatát jelenti. S a gonosznak paripái gyorsabbak voltak: Szad úr hamarább megérkezett. A leány ekkor térdre borulva kérte Istent, hogy mentse meg a gyalázattól. Az Ég meghallgatta. A szép leány egy perc alatt rákká változott, s hatalmas ollóival a földbe fúrta magát. Azon helyen pedig, hol eltűnt, a földből forrás vize tűnt elé: a Rákos. Ekkor már Ged úr is odaérkezett, s elkeseredett harc keletkezett köztük. Ged három napi küzdés után visszaverte Szad úrt, ki futtában az ördöghöz folyamodott, s ez farkassá változtatta. A gonosz ember ebben az alakjában is folytatta ellenségeskedését. Nemsokára Ged meghallá, hogy egy ordas pusztítja kecskenyáját, és senki sem tudja elejteni. De Ged jó lövő volt, s leteríté a farkast, melynek képében Szad úrnak elállatiasodott arcára ismertek.

A környék végleg meg volt tehát mentve ádáz zsarnokától, s a gedék (kecskék) vígan legelhettek a Cserhát pázsitos lejtőjén. A rákká változott szép leány azonban nem kapta többé vissza régi alakját, jobb dolga volt a hűs vízben, mint az emberek között, s Ged úr, mikor haldokolt, meghagyta, hogy őt is a Rákos medrébe temessék. Egyik verzió szerint Ged úrtól, a másik szerint pedig a kecskéktől nyerte aztán Gödöllő nevét, melynek régi hangzása Gedellő volt.

(A történet forrása: itt)

Monok Zsófia


Utoljára frissítve: 2021 április 16. 16:52

3