Polgrmesteri Hivatal

Szadai bokszoló a sportág új reménysége

Családjával együtt a településen él a kontinens legjobb junior korú bokszolója. Ifjabb Nileborg Krisztiánt a szakemberek példátlan tehetségnek tartják.

Nileborg Krisztián a montesilvanói junior Európa-bajnokságon sem talált legyőzőre, veretlen maradt 2022-ben, és felülhetett a kontinens trónjára is. Krisztián örmény ellenfele orrtörés miatt nem állt ki a fináléra, amelyben egyébként is versenyzőnk volt a toronymagas esélyes, így 2021-et követően ismét van junior Európa-bajnokunk – adta hírül október elején az éppen véget ért kontinens-viadal után a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ), hozzátéve azt is, hogy a 70 kg-ban indult ifjú magyarnak ítélték meg a férfitorna legjobb teljesítményt nyújtó versenyzőjének járó különdíjat is. Ha ehhez hozzátesszük, hogy e sikerrel együtt a 16 éves ifjabb Nileborg Krisztán már 15 hónapja veretlen a nemzetközi és a hazai korosztályos mezőnyben, akkor még inkább kitűnik, hogy rendkívüli tehetség. A személye pedig azért érdekes, mert családjával együtt Szadán él.

17 Old

Az édesapa, idősebb Nileborg Krisztián lapunknak elmondta, hogy tizenkét évet élt a família Svédországban – nagyobbik fia 11 évesen ott kezdte a bokszot és nyert korosztályos svéd bajnoki címet –, majd 2019-ben költöztek vissza Magyarországra. Hozzátette, hogy itthon a fővárosi Madárfészek Akadémián folytatta a sportot Krisztián, de egy idő után apaként elégedetlen lett az ottani körülményekkel, és inkább saját egyesületet alapított Budapesten Strong Hand Boxing Team néven, és ennek tagjaként indul a viadalokon immár Krisztián és kisebbik fia, a szakemberek által ugyancsak kiemelkedő tehetségnek tartott Benjámin is.              

– Eleinte ők ketten voltak az egyesület versenyzői, de Krisztián sikerei óta többen, köztük korosztályos válogatottak is csatlakoztak. Azonban a mennyiség helyett a minőségen van a hangsúly, nagy csoportos helyett inkább egyéni edzések vannak a Madárfészektől ide jött kiváló edzők, Krakovszky János és Gregarik Krisztián vezetésével – mondta id. Nileborg Krisztián, aki saját vállalkozása mellett elnökként a bokszklubot is vezeti és utóbbit anyagilag is segíti, Krisztián fiát pedig menedzserként is istápolja. – De nemcsak e két tréner szól rendszeresen elismerően róla, hanem például az amatőrként Európa- és világbajnok, profiként ugyancsak világbajnok Erdei Zsolt mondta róla, hogy az utóbbi húsz évben nem akadt hasonló kvalitású utánpótláskorú versenyzője a magyar ökölvívásnak.      

És mi a cél a sportban? Ifjabb Nileborg Krisztián lapunknak azt mondta, hogy a következő ifjúsági világbajnokságot megnyerné, a 2024-es párizsi olimpiára pedig szeretne kijutni. Hozzátette, ha ez 18 évesen mégsem jönne össze, akkor sem keseredik el, mert biztos benne, hogy 22 évesen a Los Angeles-i ötkarikás játékokra már eljut. Annyit még megjegyzett, hogy céljai elérésében példaképe, Jézus segíti, sportágbeli kedvencét, Tyson Furyt pedig figyeli, hátha tanulhat tőle „bokszfinomságokat”.    

Adja magát a felvetés: ha már a család Szadán él, nem gondolkodott-e el idősebb Nileborg Krisztián a helyi boksz beindításában is?  – Ha a szadai fiatalok körében volna igény erre, lenne alkalmas helyszín, és persze lenne megfelelő tréner is, akkor elgondolkoznék rajta…            

Raffai Ferenc


Utoljára frissítve: 2022 november 18. 22:02