Polgrmesteri Hivatal

Újabb utakat és csatornaszakaszt adott át a Szada Nova

A Szada Nova NKft. 2021-ben az útépítések II. ütemében három utca aszfaltozási munkálatait bonyolította. Mindhárom utca építése magánerő bevonásával készült el, tehát az utca lakosai anyagilag részben hozzájárultak az összesen bruttó 142 millió forint értékű beruházáshoz. Ezen kívül márciusban elkészült az új szadai iskola fejlesztéséhez vállalt csatornázás is a Berek utcában.

Ujabb Utak 01

Gesztenyefa utca

Építése 2021 októberében indult. A november végén elkészült munkálatok során a 635 méter hosszú utca 3 méter szélességben kapott szilárd útburkolatot és mindkét oldalon szegélykövet. Az utcában szikkasztóművek biztosítják a csapadékvíz elvezetését, így az utcából nem kerül ki nagy mennyiségben az Arany János utcára az összegyűlt csapadékvíz. Az útpálya megépítésén túl az utca mindkét oldalán padka épült a parkolás és a gépkocsik félreállási lehetősége miatt.

Szőlőhegyi utca

A munkálatok 2021 novemberétől december végéig tartottak. Az utca 454 méter hosszúságban és 4 méter szélességben lett aszfaltozva kétoldali szegélykővel ellátva. Az Arany János utca felőli oldalon szikkasztómű készült, a Szélső utca felől pedig betonelemekből készült, előregyártott árokelemekkel építették ki a vízelvezető rendszert, valamint öt darab surrantó megépítése vezeti el a vizet az útpályáról. Az úttest mindkét oldalán 1-1 méter szélességben készült padka.

Ujabb Utak 02

Vadvirág utca

Az ünnepekre való tekintettel az utca kivitelezése februárban, megfelelő időjárási viszonyok között készült el. Az utca közel 300 méter hosszúságban, 3 méter szélességben, kétoldali szegélykővel készült el. A vízelvezetést az úttesten K-szegély elhelyezésében oldották meg az út keskeny kialakítása miatt. Több helyen a szemközti telkek határa nem éri el a négy métert.      

Csatornázás az új iskola kapcsán

Szada Nagyközség Önkormányzatának az új szadai iskola fejlesztésével kapcsolatos vállalásai között a szükséges telek biztosítása, és a környező terület közművesítése volt. Ennek megfelelően tavaly októberben a képviselő-testület kiszervezte a Szada Nova NKft.-nek a Csapás-Berek utca csatornázási feladatát, amelyet a társaság márciusban el is végzett. Ezzel megvalósult a Csapás utca egy részének és a Berek utca egy részének csatornázási kiépítése. A csatorna a Csapás utcától a Berek utcában közel 600 méteren épült ki a környék lakóinak és a majdani iskola kiszolgálására. A beruházás végeztével az utat a Szada Nova NKft. helyreállította a gépjárműforgalom biztosítása érdekében.  

„Nagyon köszönöm az utcák megépítése kapcsán a lakók türelmét és segítségét. Külön szeretném kiemelni a Gesztenyefa lakóközösségből Stella-Baráth Rita és Takár Gábor munkáját, a Szőlőhegyi utca esetében Dr. Gál Katalin közös képviselő támogatását, a Vadvirág utcában Unger Gergő koordináló segítségét, amelyekkel támogatták a beruházás zökkenőmentes lebonyolítását” – mondta el Illés Szabolcs, a Szada Nova NKft. ügyvezetője.

A.P.


Utoljára frissítve: 2022 március 24. 09:46